segítünk megőrizni egészséged 

A kínzó fejfájást okozhatja a mindennapi fáradékonyság 

Az emberek negyede kíméletlen alvászavarral küzd, ami mögött stressz, kimerültség, bármilyen lelki probléma, akár menopauza is állhat

Egyre több fiatal küzd tanulási kihívásokkal, a figyelem megtartásával

Az évszakváltozás beköszöntével erősebben jelentkeznek a frontérzékenység tünetei

Laki Annamária

A migrént és egyéb fejfájást legtöbbször elmulasztotta vagy csillapította, így gyógyszer nélkül telt el a nap. A hormonális egyensúly helyreállításával is elindult egy folyamat, amit a fizikai tünetek enyhülésében tapasztaltam.

Bodoróczki Jánosné

Vérnyomásom – mely állandó ingadozást mutatott- egy szinten állandósult. Sokkal kiegyensúlyozottabbnak érzem magam, kifejezetten pihentető az alvás, összességében türelmesebb vagyok. Az ízületeim nem olyan merevek, könnyebben mozgok, nincsenek fájdalmaim.

Egyre nagyobb figyelmet szentelünk az egészségünknek, mivel a legnagyobb értékünk

Mi a healy?

A healy egy olyan orvostechnikai eszköz, amely segítségével a tested olyan rezgéseket kap, amilyenekre szüksége van ahhoz, hogy egészséges maradjon, vagy gyorsabban felépüljön egy betegségből.

Sejtkutatók felfedezték (Dr. Robert O. Becker és Dr. Bjorn Nordenstrom), hogy számos krónikus és akut betegség akkor alakul ki, amikor a sejtmembrán feszültsége lecsökken.

Miért van létfontosságú szükséged jó frekvenciájú rezgésekre?

Csak annyira vagy egészséges, amennyire a sejtjeid egészségesek és amennyire azok egymással kommunikálni képesek. A sejt egészségét tehát egyetlen egyszerű paraméterrel meghatározhatjuk: a sejtmembrán elektromos feszültségével.
A sejtmembrán-feszültség modell szerint a sejt ideális feszültsége -70 mV, és így elegendő energiája van az életben maradásához és a többi sejttel való kommunikációjához. Betegség esetén ez a feszültség gyakran -50 mV értékre csökken. A -40 mV értéknél fájdalom és gyulladás kezd fellépni.
Becker és Nordenstrom szerint -15 mV érték az a küszöb, amely alatt a sejt tumorsejtté alakulhat.

frekvenciaterápia

Hogyan működik a Healy?

A Healy elemzi az adott felhasználóhoz szükséges frekvencia időtartamát, és folyamatosan ellenőrzi az alkalmazott frekvenciák alakulását, így megfelelő időben átkapcsol a következő frekvenciára és mindaddig alkalmazza, ameddig arra szükség van, vagy a maximális alkalmazási időtartamot el nem éri.

A Healy készülék 144 000 úgynevezett arany frekvenciát tartalmaz. Ezeket a különleges frekvenciákat a portugál orvos, Nuno Nina állította össze, aki évtizedek óta gyógyít a rezgésterápia segítségével.

Nuno Nina már több mint 15 éve több ezer beteget kezel sikeresen klinikáin bevált frekvencia-protokolljai használatával.

Vedd kézbe az egészséged

AKIKNEK MÁR SEGÍTETTÜNK:

„A migrént és egyéb fejfájást legtöbbször elmulasztotta vagy csillapította, így gyógyszer nélkül telt el a nap. A hormonális egyensúly helyreállításával is elindult egy folyamat, amit a fizikai tünetek enyhülésében tapasztaltam.”

Általánosságban a Healy-ről azt gondolom, hogy egy nagyon okos szerkezet. A használata egyszerű, könnyen megtanulható és csak egy okos telefonra van szükség hozzá. Emellett rugalmas, nincs helyhez kötve, akár munka vagy az esti sorozat nézése közben is futtatni lehet a programokat, de a vezetésben sem gátolja meg az embert vagy bármi egyéb tevékenységben.

Több programot is kipróbáltam. Az egész testet átfogó programtól energiát kaptam, sokkal könnyebben ment utána a munka és tovább fent tudtam maradni, könnyebb volt a reggeli ébredés is.
Ezen kívül konkrét problémára is teszteltem célzott kezelést. A migrént és egyéb fejfájást legtöbbször elmulasztotta vagy csillapította, így gyógyszer nélkül telt el a nap. A hormonális egyensúly helyreállításával is elindult egy folyamat, amit a fizikai tünetek enyhülésében tapasztaltam.
Mindemellett fájdalom mentes, egyáltalán nem kellemetlen és számos problémára adhat megoldást. 

Biztosan sok mindenki tapasztalta már a telihold „jótékony” hatásait.
Én személy szerint már előtte pár nappal nem alszom jól, nehezen megy az elalvás és nyugtalanul telik az éjszaka, össze-vissza álmokkal, soksz
or felébredek és reggel egyáltalán nem érzem, hogy pihentem volna.

A mostani telihold előtt tegnapi nap lefutott a bolygó program. Nem teljes terjedelmében ugyan, mivel ez valamivel hosszabb időt vesz igénybe, de még így is éreztem változást. Könnyebben elaludtam és kevésbé volt nyugtalan az éjszaka. A mai napot kávé ill. energiaital nélkül végig dolgoztam. 😊 💪

Annak is ajánlom, akinek nincs konkrét problémája, hisz elsősorban megelőzésre fejlesztették ki! Én mindenképpen folytatom a kezeléseket!

Laki Annamária

„Évek óta visszatérő jelleggel vannak nyak, vállizületi fájdalmaim, legutóbb úgy jelentkezett, hogy a hátamba is kisugárzott a fájdalom. A kezelés ideje alatt éreztem a fájdalmas területen egy bizsergő érzést, utána könnyebben éreztem magam”

Örültem a lehetőségnek, mert bár nem vagyok gyógyszerellenes, előnyben részesítem a természetes gyógymódokat.

Másnap, amikor felébredtem a fájdalom szinte teljesen megszűnt, jól tudtam mozgatni mindenem. Következőkben ideggyulladásos fájdalom területe volt kezelve pár alkalommal, abban is nagyon sokat javult a helyzet.

A Healy kezelések után sokkal több energiám lett testileg, lelkileg pedig stabil, jó közérzetet és kiegyensúlyozottságot tapasztaltam magamon, jobban aludtam. Nekem nagyon sokat segített és a továbbiakban is használni fogom mind betegségek kezelésére, mind megelőzés céljából.

Nagy Ildikó

Szerencsére volt alkalmam kipróbálni a Healy egészségmegőrző orvostechnikai eszközt.
10 kezelésen vettem részt, ahol különböző programokat futtattunk le.

Nekem vese és pajzsmirigy problémáim vannak, ami magas vérnyomást okoz.
A kezelések során a vérnyomásom stabilizálódott, a fizikai állapotom erősödött, kevésbé vagyok fáradékony.

A kezelések előtt sokszor ébredtem fel éjszakánként, azóta maximum egyszer, de legtöbbször egyszer sem ébredek fel.

Az „Elengedés” programot is megcsináltuk, ami nagy segítséget jelentett egy nemrég bekövetkezett sajnálatos esemény feldolgozásánál.

A Healy kezelések után erősebbnek, nyugodtabbnak, stabilabbnak érzem magam, mind fizikailag, mind szellemileg. Sokat segített, biztos használni fogom még. Érdemes kipróbálni bárkinek, teljes mértékben hasznos szerkezet.

Németh Józsefné

A Healy Számomra teljesen ismeretlen szó volt! Aztán egy kedves barátnőm mesélt róla. Így tudtam meg, hogy egy olyan „orvostechnikai termék” ami krónikus fájdalmak esetén is alkalmazható.

 

Mit tapasztaltam?

  • Vérnyomásom – mely állandó ingadozást mutatott- egy szinten állandósult. Ez nem a gyógyszerek elhagyását jelenti!
  • Napi életritmusom megváltozott. Például a szervezetem nem mindig ugyanabban az idő pontban  „ragaszkodik” az étkezéshez.
  • Sokkal kiegyensúlyozottabbnak érzem magam, kifejezetten pihentető az alvás, összességében türelmesebb vagyok.
  • Az ízületeim nem olyan merevek, könnyebben mozgok, nincsenek fájdalmaim.

Nem tekintettem csodaszernek az eljárást, de jó döntés volt mikor – kicsit félve- belevágtam.

Meglévő gyógyszereim mellett  nálam jól bevált kiegészítő.

Bodoróczki Jánosné

10 alkalommal végeztünk kezelést,amiről a következőket tudom elmondani.

Egy baleset során sérült vállam és felkarom állapota jelentősen gyógyult, a testi és fizikai, szellemi állapotom is javult, energikusabb lettem, az alvásom nyugodt lett.

A gyermekem nehéz szellemi verseny előtt állt, amikor futtatuk nála a megfelelő programot. A versenyen helytált és az elmondása szerint az agya jobban fogott, sokkal nagyobb teljesítményt tudott nyújtani, mint máskor. Mindenkinek ajánlom a healyt.

Vizer Anna

Az én problémám lelki eredetű, egy közelmúltban átélt esemény miatt, a terápia az én személyemre szabottan került beállításra.

Első néhány alkalommal az aranyciklus programmal kezdtünk. Keveset éreztem a gép „munkáját”, de a kiváltott megtapasztalásokat, amit nyújtott, azt már nem is tudnám szavakba önteni,egyszerűen mintha felszabadított volna.

Ahogy napról-napra folytak a kezelések, úgy változott, változtatott a Healy az állapotomon: a kezelés alatt és utána is határozott nyugalom szállt meg. Később sor került a gyomor, bél és egyéb emésztő szervek konkrét programjainak futtatására, hiszen ekkor már azt is el tudtam mondani, hogy nem vagyok a kezelések után éhes, sőt az édesség utáni mérhetetlen vágyam is alábbhagyott.

Kettő napot kihagytam, de nagyon hiányzott a kezelés. A terápia vége fele a mélyciklusból a „vissza a gyökerekhez” program ismét helyre tett. Jó szívvel ajánlom a Healyt, az én jólétemhez óriási hozzájárulás volt testi és lelki szinten is.

Pintér Ildikó


Az állapotom feltérképezését követően javasolták a fájdalom terápiát, amelyből jelenleg az 5. kezelésnél tartok.
Fájdalom: térdízület, porckopás, csontok,  ezáltal mozgásigényem csökkent, kedvetlenebbé váltam.
A 2. kezelést követően fizikai állapotomban javulást éreztem, könnyedebben tudtam menni, nem okozott nehézséget a lépcsőzés.
Jelenleg az 5 .kezelésnél tartok, amely után ismételten neki tudtam állni kedvenc tevékenységeimnek ( jóga, pilates, kerékpározás), fizikai és lelki közérzetem pozitív irányban változott, amelyet közvetlen környezetem is észrevett.
A másik terápia a megfázás elleni kezelés volt – amelyet 1 alkalommal kellett csak igénybe vennem, a kezelést követő 24 óra után nátha, köhögés elmúlt.
Böröczfi Elvira

Faragó Béla – életmód ász

A Német Healy World gmbh egyik és a Healy Hungary Group vezetője vagyok.
A Healy egy személyesen viselhető eszköz, amely több mint 9 millió frekvenciát elemez és kiválasztja számodra azokat, amelyekre szükséged van a bioenergetikai meződ harmonizálása érdekében.
A frekvenciák az univerzum nyelve és ez az ahogy a test az elme és a lélek kommunikál!
Az ember életében ritkán fordul elő, hogy a saját jövőképe és küldetése egyezik egy cég gondolataival.
Velem ez történt 2019 április 3.-án, mikor először hallottam a Healy-ről és találkoztam Marcus Schmieke-vel a Healy megalkotójával és tulajdonosával.
„Jövőképünk az, hogy képessé tegyük az embereket az egészséges, kiteljesedett és tudatos életre és arra ösztönözzük növekvő globális közösségünket, hogy folyamatosan pozitív hatást gyakoroljon az emberiségre.” 
Küldetésünk:
„A Healy World forradalmi termékeket és lehetőségeket hoz létre azért, hogy képessé tegyük tagjainkat a prosperálásra és a szabad, szenvedélyes és örömteli életre.”
 
Szeretek emberek életében szolgálni és támogatást nyújtani, hogy harmonikusan, szellemileg – testileg- lelkileg egészségesen és sikeresen tudjanak élni.
 
Ezért hoztam létre a magnet frekvencia oldalam, így szeretném tájékoztatni az oldalamra látogatókat az integratív medicina lehetőségeiről és összefüggéseiről. 

programcsoportok

Ahhoz, hogy a Healy és a programcsoportok megfelelő kombinációját kiválaszthasd, összeállítottuk számodra a Healy kiadásait.
Mindegyik Healy kiadás a Healydből és az adott alkalmazás-területhez tartozó programok csoportjából áll.

Természetesen, ha később több alkalmazási lehetőségre van szükséged, tovább tudod bővíteni Healydet más programcsoportokkal.

Azért, hogy mindig szem előtt legyen, amit a Healy tehet érted és csak azt vásárold meg, amire igazán szükséged van, a Healy funkcionális csoportjait az egészség és a jólét különböző szempontjai szerint különböző programcsoportokba osztottuk. Minden programcsoport tartalmaz egy listát az adott alkalmazás-területhez tartozó programokkal.

TÉGY MAGAD ÉS CSALÁDOD EGÉSZSÉGEDÉRT MÉG MA

Kapcsolatfelvetel

Keress elérhetőségeink bármelyikén vagy kérj visszahívást

REGISZTRÁLJ BE A HEALY OLDALÁN!

INGYENES REGISZTRÁCIÓ

A Healy megfelel a legmagasabb standardoknak:

KIVÁLÓ ÉRTÉKELÉS
ÜGYFELEINKTŐL

GARANTÁLT
ELÉGEDETTSÉG

Orvosokkal és természetgyógyászokkal közösen kivitelezve

A Healy-t és technológiáját Németországban fejlesztették.

Healy applikációk telepítése és használati utasítása

Healy applikációk telepítése és használati utasítása

Healy applikáció telepítéseA healy telepítése pofon egyszerű, ha mégis elakadnál itt van egy kis segítség. Nincs másra szükség, mint a mai világ alapműveltségéhez tartozó technikai ismeretekre... A képernyőfotók segítségek lehetnek, de máshogyan jelenik meg androidon,...

bővebben
Így segít a Healy Resonance

Így segít a Healy Resonance

Egyre többen ismerjük a Healy készüléket, de vajon azt tudjátok-e, hogy mit jelent, hogy Healy Resonance? A Healy Resonance a legmagasabb programcsomag, amely azon kívül, hogy mind a 16 programcsomagot, azaz az összes programot tartalmazza, amellyel harmonizálhatjuk...

bővebben
Ingyenes regisztráció menete

Ingyenes regisztráció menete

útmutató az ingyenes regisztrációhoz1. lépésNyisd meg EZT a linket vagy kattints a gombra2. lépésMiután megjelenik eloőtted a Healy felülete nyomj rá a gomra. Ezzel elfogadod, hogy az én ajámlásomra nyitottad meg az oldalt.3. lépésVálaszd ki a megfelelő nyelvet az...

bővebben
Így fedezték fel a frekvenciaterápiát

Így fedezték fel a frekvenciaterápiát

vigyázat! tudományos olvasmány... Rife volt az első kutató, aki élő mikrobákat tudott vizsgálni. 1920-tól sikerült elérnie azt, hogy élőben, színesben és nagy felbontás mellett tudta vizsgálni a mikrobákat. Úgynevezett Rés spektroszkópiával, és forgatható...

bővebben
Így őrízd meg a rezgésszinted

Így őrízd meg a rezgésszinted

Nem vagyok blogger, nem szoktam elemzéseket írni, de ahogy a mindennapi életünk a koronavírus kapcsán egy pillanatra megváltozott, mindannyiunknak változni, és változtatni kell, legfőképp a gondolkodásán, hisz semmi nem lesz ugyan olyan, ugyanúgy, mint korábban. Egy...

bővebben
AZ IMMUNRENDSZER FREKVENCIÁJA

AZ IMMUNRENDSZER FREKVENCIÁJA

immunerősítő frekvenciaterápia Van esélyünk megelőzni a betegséget, ugyanis erről már sokkal kevesebb szó esik!Gyenge immunrendszer! Nos, kezdjük azzal, hogy a magyar emberek 80 - 90 % ának "rongyon" van az immunrendszere, vagyis nem ellenálló, semmilyen komolyabb...

bővebben
MENOPAUZA A FREKVENCIATERÁPIÁVAL

MENOPAUZA A FREKVENCIATERÁPIÁVAL

Van megoldás az alvászavarokra, a fejfájásra, a kiegyensúlyozatlanságra, feszültségre..mi a menopauza?A menopauza tünetei akár már 40 éves korban is beköszönthetnek. Legtöbben a hőhullámokra, hangulati változásokra és a vérzészavarokra gondolunk. A jelenség a...

bővebben
Megoldás a fájdalmára otthonában

Megoldás a fájdalmára otthonában

A Healy krónikus fájdalmak, fibromyalgia, csontvázi fájdalmak és migrén kezelésére, depresszió, félelmi állapotok és ezzel kapcsolatos alvászavarok kezelésére lett kifejlesztve.miért fáj?Minden sejtünk úgy működik, mint egy kis akkumulátor. A sejtmembránok (sejtfalak)...

bővebben